Egyelőre nincs 2 443 000 forintunk egy lagzi megrendezésére, ezért jöhet a következő helyszín.
- számú kastély
A lakóhelyünktől nagyjából hatvan kilométerre van, a rokonság egy részéhez csak néhány kilométernyire. Ha ott tartanánk az esküvőnket, kb. öt szobával kevesebbet kéne fizetnünk. Ez eddig igazán jól hangzik. Nézzük, mennyibe kerülne minden más.
Ellátogattunk ebbe a kastélyba is, egy szép szombati napon és találkoztunk a rendezvényszervezővel. Már az elején éreztük, hogy van azért az országban olyan is, aki tudja, hogyan kell ezt csinálni. Az első pár percben elmeséltette velünk a megismerkedésünk történetét, cukin tapsikolt a fordulatos, happy end-es részeknél, majd megkérdezte, hogy úgy mégis, miben gondolkodunk. Hány vendég lesz, ebből mennyi gyermek, ott aludnánk-e vagy sem, zenekar lesz vagy DJ, mert attól függően máshol fognak teríteni, stb. Egy óra alatt megnéztük a helyszínt és úgy nagyjából átbeszéltünk minden fontosat.
Terembérleti díj ezúttal is volt, nem körülbelül, hanem egész pontosan háromszázötvenezer forint, amiért szombat délután kettőtől vasárnap reggel tízig használhattuk a termeket. A szállást délben kellett elhagyni, bőven maradt még ideje a személyzetnek így is kitakarítani utánunk. A szobaárak tizenöt- és huszonötezer forint között mozogtak.
A székek feldíszítése hétszáz forintba került fejenként, azaz székenként és kötelező volt. Ilyen csúnyák a székek? Mi oka lehet egy kastélynak arra, hogy ha szeretnénk, ha nem, kifizettet velünk ennyi pénzt azért, hogy egy fehér asztalterítőt és egy mit tudom én, milyen színű masnit húzzanak a székre? Nos, egyfelől, szerintük így szép és az ő ízlésüket nekünk kell kifizetni, ha úgy döntünk, hogy hozzájuk megyünk vendégségbe, plusz így kívánják megőrizni a székek állagát hosszú, nagyon hosszú távon. Alkalmaztak egy hölgyet, aki segített volna a díszítésben, de továbbra is többek között azért szerettük volna egy kastélyban tartani az esküvőnket, hogy a hely úgy nézzen ki szépen, ahogyan van.
A négyfogásos vacsoráért tízezer forintot kértek fejenként, ez alatt kizárólag a tálakon történő felszolgálást értették. A büféasztalos megoldásra egyáltalán nem voltak nyitottak, az emberek egyesével történő kiszolgálását pedig nem erőltettük, miután kiderült, hogy itt valóban fogásonként három-négyféle ételt kínálnak ezért a pénzért. Talán mi vagyunk túl finnyásak, de ez a tálas dolog nem éppen a kedvencünk. A rokonok egy része, sajnos még mindig úgy gondolja, hogy amit az orra elé raknak, az kizárólag az övé, a többiek pedig nem szívesen esznek abból, amit a mellette ülő már háromszor összefogdosott, vagy éppen az összenyálazott evőeszközével megbökdösött. Biztosan vannak olyan családok, ahol ettől nem kell félni, de a miénk nem ilyen. Szóval, ezen a tálas kiszolgáláson nagyon el kell gondolkodnunk.
Korlátlan italfogyasztást tartalmazó csomagjuk nem volt, az innivalóért annyit fizettünk volna, mint bármelyik másik vendég, aki betéved az utcáról, mínusz tíz százalék kedvezmény. A kedvezménynek örültünk, de vajon kit tudja kiszámolni előre, akárcsak hozzávetőleg, hogy melyik vendég miből, mennyit fog majd fogyasztani. Az italok általunk történő bevitelét korlátozták, kizárólag a töményeket vihettük volna mi, ezerkettőszáz forintos dugódíjért cserébe. A gyerekeket, ebben az esetben nem számolták be a létszámba, valahogy nekik is leeshetett, hogy miért fizetnék olyasmiért, ami éppen csak törvénysértő.
A torta beviteléért itt is fizetnünk kellett, fejenként százötven forintot. A korábbi helyhez hasonlóan a mosogatásra és egyéb költségre hivatkoztak, de azt nem sikerült részletezni, mi az az egyéb. Esetleg a pincérek vágják fel és osztják ki a tortaszeleteket, hogy az ifjú pár biztosan ne kenje össze a csinos ruháját? Ja, dehogyis, nem. Akkor mégis mi kerül százötven forintba egy darab tényár elmosogatásán? Talán valami extra gyönyörű, különleges süteményes tányért kapunk, amit szigorúan nyolcvan fokos vízben, egy helyen beszerezhető finomságú mosogatószivaccsal lehet csak elmosni? Ugyan, dehogy. De akkor mégis, miért fizetjük azt a százötven forintot? Mindegy, talán a következő helyen majd erre is fény derül.
A szertartás utáni pezsgő ezúttal csak kettőszáz forintba került volna fejenként és a gyerekeknek alkoholmentes változatot szolgáltak volna fel. Abszolút szimpatikus volt, hogy legalább az italoknál figyelembe vették, hogy egy gyermek mégsem fogyaszt annyit, mint egy felnőtt ember.
A fogadóételt, ami itt is pár szem édes- és néhány szem sós süteményből áll, ezer forintos áron ajánlották, a fogadóitalokat továbbra is listaár mínusz tíz százalék kedvezményért. Az éjféli vacsora ezerötszáz forintba került volna fejenként és volt lehetőségünk arra, hogy felmérve a vendégek ételigényét, csak mondjuk húsz vagy harminc főre rendeljünk éjféli vacsorát, ami ezúttal nem kizárólag töltött káposztát és húsgombócot jelentett. Választhattunk mindenféle hidegtál, vagy egyébként előételként kínált ételekből, így az éjféli vacsorát felvettük a kívánságaink közé.
Ami pedig igazán figyelemre méltó volt, hogy a végösszegből kaptunk volna tizenöt százalék kedvezményt, mivel úgy döntöttünk, hogy holtszezonban házasodnánk össze. Ilyenről eddig még nem is hallottunk, de nagyon örültünk neki. A hely elnyerte a tetszésünket, a rendezvényszervező hölgyet is szimpatikusnak találtuk, már csak ki kellett okoskodnunk, hogy vajon mennyibe kerülhet majd a vendégek italfogyasztása. Megkaptuk az itallapot, így nagyon nagyjából számoltunk egy reálisnak tűnő ital árat is. Ezúttal a következő számokat kaptuk.
Terembérlés: 350 000,-
Szállás: 500 000,- (kb.)
Fogadóétel: 60 000,-
Vacsora: 600 000,-
Éjféli vacsora: 45 000,- (harminc adaggal számolva)
Ital: 400 000,- (erős becsléssel, de akár a fele vagy a kétszerese is lehet)
Torta: 9 000,-
Koccintás: 12 000,-
Székdíszítés: 42 000,-
Az összesen: 2 018 000,- 85%-a, vagyis 1 715 300 forint. Hát, legalább kétmillió alatt maradtunk, de ez még mindig nem az, amit megengedhetnénk magunknak.
Folyt. köv.
